A mai Magyarországi mezőgazdálkodásban úttörőnek számító Talajlevegőztetéssel kerültünk be a köztudatba, ez a tevékenység határozta meg a fő irányt 2013-ban. Mostanra már szerteágazóbb portfóliónkkal a precíziós mezőgazdálkodás kihívásaira kínálunk megoldásokat. Választ adunk a fagy elleni védekezésre, a tömör, egymástól elzárt talajrétegek savasodására vagy épp a szőlőültetvények támrendszereinek telepíthetőségére. Megoldásaink közt szerepel az Okostojás, amely real-time működésével új fejezetet nyitott az agrármeteorológia és a precíziós gazdálkodás fejlődésében.
30 éves tapasztalat áll rendelkezésünkre a mezőgazdálkodás valamennyi szegmenséből, hiszen saját ültetvényeinkben és faiskolánkban megfigyelhettük azokat a nehézségeket, amelyekre megoldásként születtek a mai termékek.
Csapatunk komplex összetételét jól mutatja, hogy kertészmérnök, villamosmérnök, közgazdász, szoftverfejlesztő és gépészmérnök is részt vett a termékek fejlesztésében. Célunk, hogy az új dolgokra nyitott gazdálkodókat segítve járuljunk hozzá nemcsak a hatékonyabb termeléshez, hanem az egészségesebb ültetvények számának növeléséhez is.
Eredményes és okos gazdálkodást kívánunk!